Receptre írnék fel valamilyen terápiát mindenkinek! Nem azért, hogy a múltban vájkáljon, hanem azért, hogy megérkezzen a jelenbe. Attól, hogy terápiára jársz, nem leszel ketyós, sem vérspiri. Azért jársz terápiára, hogy a jelenlegi életedből ki tudd végre hozni a maximumot. Maga a terápia pedig annyira sokrétű! Van akinek szimplán egy masszázs is meghozza a kellő lelazulást és fókuszt… bár azért zömében ennél egy kicsit többre van szükség.
El lehet kezdeni például egy jó pszichológusnál, azonban van egy pont – a véleményem szubjektív, nem kell egyetérteni – amit a pszichológia korlátolt tudománya már nem tud meghaladni. Ilyenkor vagy megállsz és elkönyveled, hogy ez van, vagy ha kicsit is nyitott vagy a továbbhaladásra, akár 1-2 ‘alternatívabb’ dologra, akkor elindulsz esetleg egy lélekhang terápiás oldással, egy családállítással, egy hangtál fürdővel. Tényleg nem kell nagyon spirinek (és azt most hagyjuk, hogy kinek mit jelent a spiritualitás) lenni ahhoz, hogy 1-1 ilyen alkalommal leszűrhesd a tanulságot / tapasztalatot, hogy ‘hmm, itt valami valóban történik.’
Az adja minden kezelés kulcsát, hogy önmagadat fókuszba helyezve rájössz, hogy mi minden lapul a felszíni rétegek alatt. Hogy amúgy vannak érzelmeid, reakcióid, működéseid, amik nem feltétlenül önmagaból fakadnak, hanem eltanult mintákból, megszokott elvárásokból.
Fáj a hasad, áh biztos megnyomta valami, amit ettél. Fáj a fejed, az az időjárás. Ismeretlen eredetű mellkasi fájdalom, hopp egy hirtelen hányinger, egy fülzúgás. Felfázások sora, zavar a menstruációs ciklusban. Visszatérő torokfájás, krónikus fáradtság, kapcsolati nehézségek, szexuális elfojtások. Jelez a test. Nyilván mindennek megvan a fizikai síkú trigger pontja, de minden fizikai betegség és tünet egy lelki eredetű lenyomatból táplálkozik. Minden szervhez tartozik egy minőség, mint például a tüdőhöz a szabadság, a szívhez – micsoda meglepetés – az (ön)szeretet, a vesékhez a (pár)kapcsolatok / szexualitás, és így tovább.
(Érdemes utánanézni, van 1-2 nagyon jó könyv ebben a témában.)
Terápiára járni nem könnyű. Nem úgy működik, hogy besétálsz az ajtón, majd egy másik emberként feltöltődve kisétálsz. Te te vagy, nem csettintésre változni mész, hanem egy hosszú folyamat első lépcsőfokán indulsz el. Terápiára járni nehéz. Fáj. Fizikailag, lelkileg. Kimerít. A mosolygás helyett ordítva ráz a zokogás, hulla fáradt vagy, de éjszaka a pihentető alvás helyett tovább dolgozik benned az oldás, leszakadt arccal ébredsz, eleged van, nem akarod tovább csinálni, tiltakozol, hogy ez neked nem kell, hogy ez nem is segít, minden csak egyre bonyolultabb és nehezebb. Eltart ez x napig, hétig, hónapig, évig. Majd szépen lassan, rengeteg türelem és alázat tanulás mellékhatásával, a Neked megfelelő intenzitással, ahogy Te a legoptimálisabban fel tudod dolgozni, ki tudod pörgetni, elkezded észlelni a folyamat felfelé szálló ívét. A hasfájásnál elgondolkozol, hogy mit nem tud a lelked megemészteni, a torok(csakra)gyíknál rájössz, hogy mit nem mondtál ki, a harmadik árpádnál feltűnik, hogy mit nem akarsz észrevenni, a reprodukciós rendszer zavarainál az, hogy a méhed kiabál, a szorító mellkasi égésnél meghallod a szíved segélykiáltását. Egy kicsit olyan érzés, hogy megnyitottál egy csapot, remélve, hogy szépen kicsordogál rajta egy kis szennyvíz, majd észrevétlenül ömleni kezd a sz*r, első blikkre megállíthatatlanul temetve maga alá. De ebben a ganéban – ami a tiéd! – fuldokolva rájössz, hogy amúgy egész erős és bátor vagy, és egyébként is: semmi nem tart örökké.
Terápiára járni, terápiázni magadat sosem lesz könnyű, s mégis mindig végtelenül egyszerűen adja magát. Sosem lesz olyan, hogy már nincs min dolgozni, hiszen jönnek az újabb és újabb tapasztalatok, kapcsolatok, tanulások. De minden érted van, a jó is és a rossz is, a vidám és a szomorú pillanatok is. Emberek vagyunk, egóval, emberi érzelmekkel, mindig van mit feldolgozni. Csak nem mindegy, hogy az út legelején döngeted a még bezárt kapukat, vagy tudatosan, a saját erődben sétálsz az úton tudva, hogy minden akkor érkezik, amikor itt van az ideje. A folyamat pedig szépen lassan finomul; 3 hónap helyett 3 nap alatt dolgozol fel valamit, egyre kevesebbszer dönt le a lábadról egy-egy betegség. És magadat figyelve, magadra hangolva megérkezik a felismerés, hogy valójában egy valami lapul a rétegek alatt: a nagy Semmi. Valójában minden rettenetesen egyszerű. Ez az egyszerűség adja az élet komplexitását.