Miért indultam el a Camino-n?
Tizenéves korom óta él a fejemben a kép arról, hogy egyszer elmegyek a Camino valamelyik útjára. Több, mint 20 éve gyökeret vert a fejemben a gondolat, és nem tudom telt-e el úgy nap – de hét biztos nem – hogy ne gondoljak rá valamilyen szinten. Néha intenzívebben, néha csak hátul mocorgott – volt, hogy az útra magára gondoltam és volt, hogy arra, milyen lehet ott a csillagos égbolt. 2024 februárjában ismét bekopogott az a bizonyos érzés – ezúttal pár nappal később már 100% biztossá vált, hogy idén elindulok.
Itthon sokszor úgy emlegetik, hogy ‘A Camino’, holott nem egy útról beszélünk. Vagy 20 féle különböző út ágazik szerte Spanyolországban, zömében egy helyre, Santiago városába érkezve. Nekem egy biztos érzésem volt: természetet szeretnék, erdőket, hegyeket és tömeg-mentes tájakat, utakat, hogy egész álló nap zavartalanul bámulhassak ki a fejemből séta közben.
Végeztem egy kis kutatómunkát az utakat illetően és végül a rendelkezésre álló időt és erőforrást is figyelembe véve a Camino Primitivo útjára esett a választásom. Ez az út tulajdonképpen a Camino gyökere, az Eredeti Út, az első mind közül. Itt sétálgatott először végig II. Alfonz király a 9. században Santiago városába sietve, hogy azonosítsa Szent Jakab maradványait. Gyanítom ő nem állt meg útközben a helyi Pulpería-ban polipot majszolni, meg asturiai Sidra-t iszogatni – bár… minden lehetséges.
A Camino Primitivo Asturia városából, Oviedo-ból indul. Végigszeli az asturiai vidéket, a csodálatos Kantábriai-hegységet, átvezet az elképesztő energiákkal rendelkező Ruta de los Hospitales-en, majd Galicia eukaliptusz erdeibe érve halad tovább a célállomás felé.
Itthon nem sok mindenkinek meséltem arról, hova készülök, megkíméltem magam a magyar mentalitásból fakadó reakcióktól. A spanyoloknak a Camino a kultúra része, ismerik és szeretik északon, délen, keleten, nyugaton. Van aki a túráért érkezik, van aki zarándokként, van akinek a nyaralása része és van aki önmagával szeretne mélyebben találkozni a megtett kilométerek alatt. Egy biztos: eszükbe sem jut bármilyen negatív ítélet akár az utakkal, akár a rajta haladókkal kapcsolatban.
Én is kaptam itthon rengeteg szeretést és támogatást, de azért előkerültek a kedves magyar reakciók is, egyik kedvencem a következő volt: “Hahh én ilyen divat utakra nem járok” … Bizony mindenki a saját valóságából indul ki. Ha ez a csodálatos asturiai vidék a vadlovakkal, a fölöttem szálló óriás sasokkal, a hegyen megjelenő szivárvánnyal, a napfelkelték simogatásával, a zarándok társak sokszínűségével és az itt köttetett barátságokkal divatnak számít… akkor a Dolomitok, meg a Rax nem tudom micsoda. 😀 Amúgy meg ki a *** sétálgat le divatból alaphangon 320 kilométert? Ezek szimplán elnyomott belső félelmekből fakadó bírálatok. A másik kedvencem a “Minek mész, megvilágosodni?”
Na ennyit erről 🙂
Bennem egy dolog motoszkált, mint cél: egész nap sétálni akarok. Nem volt rá ennél különösebb okom, nem mondtam fel, nem szakítottam, nem voltam életközepi válságban (még:DDD), nem kerestem – végre – válaszokat, szimplán éreztem, hogy hív a természet és ez a legjobb dolog amit tehetek magamért. Nem voltam tapasztalt túrázó, nem voltak elvárásaim sem magamtól sem az úttól, de valamiért ott voltam és napi 20-30 km-ket gyalogoltam kifele bámulva a fejemből. És ez valami elképesztően csodálatos érzés volt! “Nem vagyok vallásos”, de valamiért többször kis kápolnák mellett találtam magam megpihenni, és mindig el is morzsoltam egy imát azért, hogy eljuthattam addig a pontig. És utána mindig azt éreztem, hogy kaptam egy kis plusz erőt a tovább meneteléshez.
Már a nulladik nap elindult valami a mezőben, ami tudatta velem, hogy ez az Út a régi életemből és mintákból való kisétálást szimbolizálja. Napról napra és méterről méterre bizonyossá vált, hogy ezután már soha nem lesz olyan, amilyen előtte volt.
Folytatása következik az első naptól részletezve. 🙂
Köszönöm, hogy ma Velem tartottál!
D